5. "I'm sorry I tried"

Ezer meg egy éve már, amióta utoljára öntöttem ki a szívemet e blogra. Fel sem tudom már idézni mennyi minden történt azóta a nap óta. Boldogság, szomorúság, mély pontok, felejthetetlen élmények, remény és reménytelenség, rengeteg részeg este és azok történései/következményei/ örömei és bánatai és még sorolhatnám. Őrült sok dolgot éltem át, de már szerintem felesleges is felidéznem bármit is. Előre tekintek és reménykedek. 

Annyi mindent terveztem el és annyi mindenbe fogta bele, de valahogy mindig jött egy kis villámcsapás és én elvesztve önmagam félbe hagytam mindent. 
Az elmúlt két hétben rengeteget agyaltam, ami miatt eléggé elkezdtem magamba zárkózni. Két hét alatt leadtam pár kilót, az ételt csak erőszakkal tudom megenni, a napi négy óra alvásról meg már ne is beszéljünk. Káosz. Ez jellemezné leginkább a két hetet. De a tegnapi nap eseményei egy kicsit talán észhez térítettek. Igazából ezekkel a dolgokkal csakis saját magamat ostorozom, mikor teljesen felesleges. Azzal, hogy saját magamnak okozok fájdalmat, a gondjaim nem fognak megoldódni. 
Ma elkezdtem tervezni. Így körülbelül mindent. Átgondoltam, hogy mik történtek, hogy mit és hogyan kezeltem és előszedtem az agyam kis zegzugaiból a céljaimat. Mert vannak. Nem is egy, amiket már pár hónappal ezelőtt olyan szépen elkezdtem, csak hát én barom szokás szerint félbehagytam. Meg sem lepődöm magamon ilyen téren. 
De! Elém toppant egy fix cél. Egy olyan, ami talán hülyeség, talán később meg is bánom, azonban most még jó ötletnek érzem és ameddig ez az érzés megmarad, nem tántorodom el. Reménykedem és harcolok a végsőkig. Végül is azt elmondhatom már, hogy próbálkozom/próbálkoztam. Ez is valami. 

Most pedig beszéljünk a következő hetemre. Kész őrültek háza lesz az egész. Hétfőn no suli, viszont megyek a barátaimmal majálisra.
Kedden semmi érdekes.
Szerdán ballagási főpróba. Ahha. Viszont én konferálok majd a ballagáson osztálytársammal együtt és még !semmi! nincs meg. A tanár nem írta még meg a forgatókönyvet, kedden nem is lesz suliban, így nagy valószínűséggel főpróba napján kapjuk majd meg, pénteken pedig már ballagás. Szép is lesz az.
Csütörtökön már reggel hétre suliban kell ülnöm, mert hozzák a virágot a alsóbb évesek és mi gyűjtjük. Emellett még a tábla díszítését is nekem kell megterveznem. Arról nem beszélve, hogy ha csütörtökön nem lesz elég a virág, péntekre a mi osztályunk szerezzen még valahonnan. Aztán így elérkezik a péntek, Fél 6ra már suliban kell lennünk és díszíteni. Rohadt sok melónk van, mert egy terem, az előtte lévő folyosó és az aula is a miénk úgy, hogy körülbelül a fél osztály meg se fog jelenni. Ami szép halál lesz nekünk akkor. 

Ezek után remélem a fiúkák belemennek az ötletbe, hogy ezután a zavaros és őrült hét után este egy kis kocsmázást tartsunk, mert nekem oltári nagy szükségem lesz a kikapcsolódásra. 

Éljen a ballagás hete! Bár inkább ilyen legyen, mint sem, hogy már mi ballagjunk. Pedig már jövőre megtörténik. Lezárjuk az élményekben gazdag öt évünket és szétszéled a kis társaságunk. Nem várom. Senki sem várja. Túl közel van, túl kevés idő, túl sok tennivaló. Még nem akarjuk feldolgozni a tényt, most még nem. Majd. Most még élvezzük a napokat, egymás társaságát, az együtt elkövetett baromságokat, a szomorú és boldog pillanatokat. Bár inkább a boldogságra koncentrálunk, hisz a jövő évünk könnyekkel teli lesz. Néha már most is az.